Referenciák

Rólunk mondták

Quote

Julcsival és Beával akkor találkoztam, amikor már nem igazán bíztam az állásközvetítőkben. Addig úgy volt, hogy elhívtak egy állásközvetítő céghez, meghallgattak, és függetlenül attól, hogy mit szerettem volna, ajánlottak egy állást, amit épp be kellett volna tölteni. Azután soha többet nem találkoztam a fejvadásszal, aki az állásinterjúra elküldött, legtöbbször még csak fel sem hívtak utána.
Ezzel szemben a Julcsi és a Bea rögtön több ajánlattal keresett meg, amiből kiválasztottuk a nekem szimpatikusakat. Az állásinterjúk után visszahívtak személyes beszélgetésre, érdekelte őket, hogy melyik interjú hogy ment, mi volt róluk a benyomásom. Az egyik helyre aztán fel is vettek, de csak fél év múlva mentem oda dolgozni. Julcsi ez idő alatt is tartotta velem és a cég HR-esével a kapcsolatot, szinte nem is volt dolgom a munkába lépésem előtt, minden meg volt szervezve a háttérben.
Bár az állásközvetítő cégek nem a munkakeresőktől kapják közvetlen a bevételüket, Julcsi és a Bea bebizonyította, hogy a munkakereső is lehet a középpontban, és ha jól csinálják, van értelme az állásközvetítésnek.

Quote

Szigeti Gergely - C++ Software Developer

Quote

Közelmúltbeli sikeres munkahelyváltásom segítője, katalizátora volt Hegedűs Beáta, akinek hálával tartozom. Annak ellenére, hogy a pozíciót meghirdető cég érdekében volt hivatott elsődlegesen eljárni, mégis úgy érezhettem magam végig a felvételi eljárás során, mintha az én személyi konzulensem, segítőm lenne. A leendő új munkaadóval kapcsolatos minden kérdésemre készséggel és alapos utánajárással válaszolt, kétségeimet őszintén próbálta eloszlatni, sőt, a végső alkufolyamat során is bátorított.

A kialakult bizalmi viszony eredményeként mertem a biztos, stabil állásomat feladni egy még ismeretlen, de szakmai és emberi szempontból jobbat ígérő új pozícióra, amit nem bántam meg.

Quote

Soós Tibor - Operational and Client Architect

Quote

Egy szakmailag kihívást jelentő és jobb fizetést ígérő állásra a LinkedIn-en hívták fel a figyelmem. A személyes interjún Beáta és Júlia voltak az interjúpartnereim, akiknek felkészültsége az új munkahelyről, illetve magáról a munkáról példaértékű volt, annak ellenére, hogy egy fiatal cégről volt szó, ami az IT-ben alig néhány éve létező technológiával foglalkozott. A személyes interjú után folyamatosan kapcsolatban álltak a cég HR-vezetőjével, és így segítették előregördíteni a kiválasztási folyamatot. Összességében nagyon elégedett vagyok a munkájukkal és csak ajánlani tudom őket.

Quote

Sz. Ákos - C++ Developer

Quote

Minden tökéletes volt, a megkereséstől kezdve az interjú-beszélgetéseken át, egészen addig a pontig, mígnem végül megkaptam az állást. Bea munkája minden tekintetben kimagaslóan felülmúlta az összes fejvadász cég és cégek HR-es munkatársainak munkáját, akikkel korábban dolgom volt. A folyamatos érdeklődés és megkeresés, az elmondhatatlan kedvesség, mely a telefonon keresztül sugárzott, mind arra utaltak, hogy a vonal másik végén lévő kedves hölgy nem csak azért telefonál, mert ez a munkája és ezért kapja a fizetését, hanem azért is, mert szereti, amit csinál és valóban célja, profittól függetlenül, hogy kliensei munkát találjanak. Hatalmas respect! 🙂

Quote

SAP Support Specialist

Quote

Hajzer Júliában egy lelkes, energikus és precíz HR-es szakembert ismertem meg. Figyelt  arra, amit mondok, figyelt rám, mint álláskeresőre és így a profilomhoz ténylegesen illő lehetséges pozíciókkal ismertetett meg. Udvariasság és kedvesség jellemzi. Ő az, aki újra megkeresi korábbi álláskereső ügyfeleit (ez egyáltalán nem jellemző az általam ismert HR-szakemberek között), érdeklődik sorsuk iránt és ha újfent talál egy megfelelőnek látszó lehetőséget számukra, akkor azt felelősségteljesen menedzseli.

Quote

Gottdank Tibor - Technical Writer

Quote

Ha Julcsit egy szóval kellene jellemezni: emberközpontúság. Ami a mai tanácsadói szektorban egy hatalmas kincs, mind az ügyfél, mind a jelöltek számára! A közös munka során Julcsi nyitottságának, profizmusának köszönhetően, már fél szavakból megértjük egymást, és pontosan azt kapom, amire szükségem van, lényegretörően és sallangmentesen.

Quote

Rózsa Katinka, HR Generalista